Az otthonoktatás kapcsán majd mindig előjön a szocializáció. Józan paraszti ésszel is belátható, hogy nem az iskola, azon belül a kortárs közösség a megfelelő szocializációs közeg. Ennek ellenére, én nem esek abba hibába, hogy alapból azt feltételezzem, hogy aki iskolába jár, tuti antiszociális. Mert szocializálódni a családban, családdal kell elsősorban, és jó esetben az van az iskolába járó gyereknek is. Persze nekik sokkal nehezebb, mert sokkal több rossz példát látnak abban a korban, amikor még jobban fogékonyak rá.
Ma edzésre egy "bizonytalan" kislány érkezett. Második alkalommal volt, elsőnek a barátnőjével érkezett most egyedül. Nem találta magát az összeszokott zsibongók között, akik az elvárt közegben szocializálódtak. A megkönnyebbülést hozó mosoly nem tőlük jött, hanem a sokak által már látatlanban antiszociálisnak feltételezett nagylánytól, Zs.-től. Az elvárt közegben szocializált gyerekek magukkal, illetve barátjukkal törődtek. Nem hiszem, hogy csak Zs.-nek tűnt fel a kislány. Mégis csak ő ment oda köszönni, bemutatkozni, sőt a barátainak is bemutatni.
Azt sem hiszem, hogy a másik elveszettségére érzéketlen gyerekek rosszak lennének, vagy szívtelenek. Hanem a kortárs csoport arra nevel, hogy maradj mindig középen, mert akik peremre kerülnek azok a "senkik". S jó, ha van a szélén egy "senki", a falka omegája, mert akkor nem én vagyok az. Biztos vagyok benne, hogy a suliba járók közt is akad, aki odamenne. Én is odamentem annak idején.
Miért szeretem az otthonoktatást? Mert az én kezemben van a gyerekem szocializációja, aminek az eredményével nagyon elégedett vagyok. Az én lányom fellépésének, szocializáltságának köszönhetően ma egy kislány 60 percig nem "senki" volt a peremen, hanem egy csacsogó fruska a többi közt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése