Oldalak

Címkék

5.-ben (2) 6. osztály (2) ajándék (10) ajánló (39) algoritmus (3) állandó madarak (6) állati (18) angol (10) anyák napja (3) az úgy volt... (73) befőzés (1) bibliai (1) biológia (1) buék (2) comenius logo (2) csere (14) cseréljünk (6) csináld magad (2) díj (1) egészség (1) egyéb piac (1) emlékhely (1) ének-zene (10) évfüzér (33) fabrika (112) farsang (5) feladvány (1) fizika (8) foglalkozások (3) fonalas (12) főnév (1) geometria (4) gyereknap (1) gyereknevelés (2) gyerekszáj (62) gyöngyszövés (1) hajtogatás (1) háztartástan (8) helyesírás (8) helyesírás füzet (1) hittan (9) hivatalos (3) hóember (7) hogy mik vannak (1) horgolt (41) hulladékból (13) humor (2) húsvét (6) idézet (1) igék (2) így tanulunk mi (2) informatika (12) irányok (2) írás (15) irodalom (4) j/ly (2) játék (17) játékpiac (4) jeles napok (51) karácsony (6) katica (1) kémia (2) kirándulás (1) kirigami (6) kísérlet (8) konzervgyár (2) Koppány mesék (1) kotta (11) köd (1) könyvajánló (9) környezetismeret (35) kötelező olvasmány (10) kötés (1) kötőgép (1) kötőkerék (6) közlekedés (3) közmondás (1) kresz (1) krónika (8) lapoc (1) lapozó (32) lapozó lépésről-lépésre (3) lapozó piac (17) lapozós hulladék (2) leírás (41) letöltés (1) letölthető (61) levélhullás (2) logika (2) madarak (1) magyar (7) matek (21) matematika (35) matka (22) méh (1) mese (12) Miért szeretem? (2) mikulás (2) minta (2) mókacagás (3) napirend (1) nemezelés (4) népdal (1) novella (13) nőnap (1) nyelvtan (17) nyúl (1) oktatótáblácska (2) olvasókönyv szülőknek (4) otthonoktatás (2) ősz (3) ötletkaptár (1) pálcikás szövő (1) paleo (2) programozás (2) rajz (9) recept (12) római számok (2) rovás (8) saját minta (15) sapka minta (1) suliváró (4) szív (2) szófajok (5) szorzás (12) szótárlap (2) szövés (1) találós (5) tanulda (18) tavasz (1) technika (33) tél (4) természetismeret (7) tervbevéve (1) tipp (5) tollbamondás (1) töri (2) törtek (3) történelem (1) tréfa (2) tuti (1) udvari játékok (4) ügeskedd (2) ügyeskedd (70) varázsfazék (5) váróban (5) varrás (3) vers (47) versek (4) verstanulás (2) vicc (2) virág (1) vizsga (4)

FONTOS!

Ha hozzászólsz egy régebbi bejegyzéshez, nem feltétlenül veszem észre. Ha valamit biztosra szeretnél, hogy eljusson hozzám, írj e-mailt!

2010. december 31., péntek

Tűzijáték

Általában nem vagyok népszerű azzal a véleményemmel, hogy nem szeretem a „házitűzijátékokat”.

Akik durrogtatnak legalább tegyenek valamit a környék állataiért, ha már a frászt hozzák rájuk.

Legalább annyit, hogy betartják a megadott időt, hogy a háziállatok gazdáinak legyen lehetősége biztonságba helyezni a háziállatokat. Ugyanakkor ott vannak még a vadállatok is…

Ezért nálunk csak csillagszóró használható :)

Ahhoz viszont itt egy ötlet, hátha nem ismertétek még:


2010. december 30., csütörtök

Szilveszteri díszlet

Nincs szilveszteri mulatozás megfelelő díszlet nélkül :) Legalábbis nálunk. Idén magunk készítjük a szerpentin kivételével. Zs. legjobban a konfetti gyártást élvezte. Több kilónyit legyártott volna a lyukasztóval, ha nem kobzom el ;o).

Az ötletet INNEN vettem.

Egy nagyon egyszerű füzér:



Mi spárgát használtunk, arra kerültek kéz, láb, és mindenféle más lenyomatos papírok. Nem csak háromszög, hanem négyzet, félkör, „félcsillag”, és virág alakú papírokat is vágtunk ki.

Harmonika:



Még egy (kicsit strapásabb) papír füzér:



2010. december 29., szerda

Játékba hívtak :)

Játékba hívott (mód)Szertárból Erika. Karácsonykor „lazultam” /már, ami a netet illeti/, amihez a gyatra internet szolgáltatóm szívesen nyújtott segítséget. Már ha értitek mire gondolok...

Mit kívánok /kívántam :)/ karácsonyra?

Semmit. Én olyan telhetetlen vagyok, hogy egyfolytában kívánok és nem alkalmakra. Régebben türelmetlen voltam és azonnal akartam, amit kívántam. Csak hát a tükör ugye…, amit Zs. testesít meg… és nem tetszett, ha ő is azonnal akart valamit, így szerencsére mára már sikerült türelmet tanulnom és tanítanom.


Miért vagyok hálás?

Leginkább azért a tükörért, amiért az előbb írtam:).

2010. december 22., szerda

Hóember ismét, csak most környezet tudatosan...

... legalábbis nagyjából :).

Keménypapír (kekszes dobozról)
Szivacsos csomagoló (lapra szerelt szekrény csomagolásából)
Hímző fonal
Gumilap
Hurkapálca
Mozgó szemek

Ragasztó
Filc
Körző
Olló
Hópehely lyukasztó


1. A kekszes doboz „csúnyábbik” oldalára rajzoljunk:

2 cm-es kört, és ugyanazzal a középponttal 1,5 cm-es kört.
2,5 cm-es kört, és ugyanazzal a középponttal 2 cm-es kört.
3 cm-es kört, és ugyanazzal a középponttal 2,5 cm-es kört.

2. A keménypapír szebbik oldalát kenjük be ragasztóval, majd simítsuk rá a szivacsos csomagolót.

3. Vágjuk ki a körlapokat a külső körvonalak mentén.

4. A belső körvonalak mentén, kb 0,5 cm-es távolságban szurkáljuk át a papírt.

5. A lyukak mentén pelenkaöltéssel varjuk körbe a körlapokat.






6. Ragasszuk fel egy rajzlapra először a legnagyobbat, majd a közepeset úgy, hogy egy kicsit takarja. Végül a fejét, ami szintén takarja egy kicsit a hasát.

7. Vágjunk ki gumilapból „vasfazekat” a fejére, répa orrot, mosolyt, és seprű fejet.

8. Hurkapálcából törjünk le a seprű nyelének egy darabot.

9. Ragasszuk fel a fejére a szemeket, orrot, mosolyt, kalapot. A kalapnak rajzoljuk meg filccel a füleit. Majd ragasszuk fel a seprűt is.

10. Hópehely lyukasztóval vághatunk ki hozzá néhány pelyhet is.






Sarkady Sándor
Hóember
Szikrázik a hótenger,
elkészül a hóember.
Hótenger, hótenger,
répaorrú hóember!
Seprűnyél a kezébe,
vasfazék a fejébe.
Hótenger, hótenger.
répaorrú hóember!

2010. december 21., kedd

Hóember…

… az Advent-falvi.

Hozzávalók
Fagyöngy, natúr: kb. 2,5; 2,3; 2 cm átmérőjű gömbök (vagy más, egymáshoz illő méret)
Lapos fagyöngy, kör vagy négyzet alakú… esetleg gomb legalább 3 cm átmérőjű
Fehér, fekete/sötétbarna, narancssárga festék
Ecset
Fogvájók
Fonal
6 ágú körmöcske
Horgolótű
Ragasztópisztoly

A gömb alakú fagyöngyöket hurkapálcára húzzuk (ha nem „szorul” újságpapírt tekerjünk rá). A hurkapálcát fogva fessük le fehérre sorban mind a hármat, majd száradni állítsuk egy bögrébe őket, úgy hogy ne érjenek össze.
Miután megszáradtak fogvájóval fessük rá a legkisebb gyöngyre a „szén” szemeket és szájat, valamint a répa orrot, a középsőre pedig a „szén” gombokat. Várjuk meg, míg ezek is megszáradnak.
Amíg szárad, 6 ágú körmöcskével készítsünk sapkát, 5-6 sor magasságban, az utolsó sorba fűzzünk be egy szálat, majd húzzuk össze vele és kössük meg, a lógó szárból készítsünk bojtot. Majd vastagabb fonalból (ha vékony van csak kéznél, akkor azt vegyük duplán) horgoljunk tetszőleges hosszú láncszemsort sálnak.
Végül állítsuk össze a hóembert. Ragasztó pisztollyal a lapos gyöngy közepében lévő lyukba nyomjunk egy kevés ragasztót, majd szúrjuk bele a fogvájót, és húzzuk rá a legnagyobb gömböt, kis ideig tartsuk összenyomva, hogy megkössön a ragasztó. Majd ragasszuk hozzá a középső gömböt. Ezt is nyomjuk össze, amíg meg nem köt a ragasztó. Ismét ragasztózzunk és húzzuk rá a fejrészt is ügyelve arra, hogy a gombok és szemei egy irányba nézzenek. Ekkor a sapka következik, a belsejébe a bojt alá nyomjunk egy kevéske ragasztót és nyomjuk a hóember fejére. A legvégén pedig kössük a sálat a nyakába. A megszáradt ragasztót, ha valahol „kilóg” tapétavágóval óvatosan levághatjuk, ügyelve arra. Hogy ne sértsük meg vele a hóembert.



Megjegyzés:
A láncszem sorkészítésnél a horgolótűt helyettesíthetjük az ujjunkkal is.
Sapka gyanánt egy makk kalapja is jó.

2010. december 20., hétfő

Advent-falvi Krónika

December 12.

Úgy tűnik Angyal Kangyal tréfás kedve nem alkalmi volt, hisz kora reggel már azzal az ötlettel ébresztette társait, hogy gyúrjanak sok-sok hógolyót muníciónak, hogy egy óriási hócsatával fogadhassák az új lakót. Kora hajnaltól késő délelőttig gyúrták közös erővel a sok egyforma hógolyót. Ám ebéd előtt jött a hír: „betemetett a nagy hó erdőt, mezőt, rétet”, így a faluba se ki, se be. Ezek után senkinek nem volt már kedve a csatához. Polgármester néne azonban, hogy ne vesszen kárba a sok szép hógolyó, tapasztott belőlük egy óriási hópelyhet. Olyan jól sikerült, hogy rögtön nevezték is a rekordok könyvébe.

December 13.

Luca napján Bibe Csibe állt be Advent-falvi lakónak. Mikor megtudta, hogy új barátai nem tudnak kotyolni, azonnal elkezdte okításukat. Ebédre már mindenkinek nagyon jól ment a kotyoló. S, hogy ne vesszen kárba a frissen szerzett tudás – tyúkos gazda nem lévén köztük – az itthon telelő madaraknak kotyoltak. Végeredménybe nekik is kell a tojás, és ki ne szeretné a madárcsicsergést?

Eddig nem számoltam be róla, mert mindenki reménykedett, hogy csak múló rosszkedv, de sajnos nem az. Hóember egyre mélyebbre süllyed a bánatban.

December 14.

Kérem tisztelettel itt titok nem marad rejtve! Kiderült, hogy Hóember miért lógatja az orrát, amikor azt hiszi senki sem látja! De ez már a múlté, s örömmel jelentem, hogy részem van a bánat felhők szétkergetésében.

Az Advent-felvára való beköltözése előtti hetekben meglátott egy gyönyörű hóhölgyet. Napokig csak távolról figyelte, de nem mert a közelébe se menni, pláne nem megszólítani. Csak a nevét derítette ki: Hó Borbála, barátainak csak Hóbori.

Hóbori is észrevette Hóembert és várt és várt…, majd egy reggel eltűnt Hóember. Az Advent-falvi Krónikából értesült róla, hogy hova is tűnt.

Felháborodása, hogy hogyan lehet valaki ilyen ügyefogyott, hozta Advent-falvára. Először jól be akart olvasni Hóembernek, majd távozni. Szerencsére azonban mérge hamar elszállt, és nem volt nehéz maradásra bírni.

Merész Erdész holnap költözik végre! Bár van az a mondás: biztos az, ami elmúlt…

December 15.

Írhatnám, hogy én megmondtam… de e sorok írója kezdi azt hinni Merész Erdész nem is létezik. Ma is mást küldött maga helyett. Egy feldíszített karácsonyfát. Vagy talán így akarja lekenyerezni a többieket? Reméljük hamarosan kiderül.

December 16.

El sem hiszem! A bal karom végig kék, zöld foltos, annyit csipkedtem, hogy ébren vagyok e. Merész Erdész megérkezett! S nem kis büszkeségemre, ebben is részem volt, hisz a bátorságot Hóember és Hóbori története adta neki.

Merész Erdész a Hölgy titkos csodálója. Illetve már csak volt, mert amint megérkezett (még csak nem is köszönt) és mindent bevallott, s így már nem is titkos.

Kezdetben alig várta a találkozást, de amikor kirobbant az Orr ügy, elmúlt minden bátorsága. Hogy miért? Mert neki valóban nincs orra. S attól tartott a Hölgy ezt gúnyolódásnak venné, esetleg rá se tudna nézni.

Szerencsére ez nem így történt. Minden jó, ha a vége jó!


December 17.

Csodálatos, csalogató illatokra ébredt az egész falu. Nyomban elindult mindenki az orra után (már akinek van, akinek nincs az vezették). Fahéj Anyóra találtak, akit nagy sütés-főzésben találtak. Rögtön a szívükbe zárták, mert nemcsak csodás konyhaművész, hanem a szíve is aranyból van. A lányok vele is maradtak, hogy megtanuljanak mézeskalács szívet sütni.

December 18.

Kissé fagyosan indult a reggel, és ennek oka nem az volt, hogy odakint fogcsikorgató hideg volt, hiszen a cserépkályhákban barátságosan ropogott a tűz. Hanem az, hogy következő lakó nem más, mint Sötét lelkű fényképész, akiről kiderült, hogy nem is sötét lelkű, és nem is fényképész. Ezért rossz hátteret választott, és a fényeket is rosszul állította be. Így történt, hogy az orr nem látszik a képen.

Felmerülhet a Kedves Olvasóban, hogy miért adta ki magát fényképészek. Erre is válaszolt. Mivel félt a többiektől, a kamera mögüli biztonságból akart először megismerkedni mindenkivel.

Furcsának furcsa, de legalább nem sötét lelkű.

2010. december 19., vasárnap

Kötődeszka képes leírás

1. Vezessük a kötődeszka szögeire a fonalat /balról jobbra haladva/ mindig jobbra kanyarodva, így:



2. Miután az utolsó szöget is megkerültük forduljunk vissza, és minden szöget a bal kezünk felől kerüljük meg jobbra. „Fecskevonalakat” kapunk. Hozzáfogtam egy szál fehér fonalat, hogy elüssön az első körtől:



Fehér fonal nélkül:



3. Most az először feltekert fonalakat emeljük át a – mindkét sor szögön lévő – „fecskevonalas” soron.

Alsósor:



Felsősor:

4. Balról jobbra haladva ismét tekerjünk fel egy kör „fecskevonalat”. Minden szöget a jobb kezünk felől kerüljük meg balra.

Fehér (segéd) fonallal:



Fehér fonal nélkül:



5. Most az előzőleg feltekert fonalakat emeljük át a – mindkét sor szögön lévő – soron.


6. 2-5-ig ismételjük a lépéseket, amíg a kellő hosszúságot elérjük.

7. A felső sorról emeljük át a fonalat az alsó sor szögeire, majd ezeken húzzuk át az alsó sor szemeit. Végül ezeket vegyük fel kötőtűre és kössük el.


Megjegyzések:

- A kis fém kampónak végül én nem veszem hasznát, mert a talpára szoktam inkább a fonalat tekerni.
- Egyéb módon is feltekerhető a fonal, akkor más mintát adhat. Lehet kísérletezgetni is vele.
- A bejegyzés előzménye itt található.

Játékajánló

Az utolsó pillanatban kiegészítettem még a karácsonyi csomagot, és megrendeltem ezt. Persze kipróbálta minden felnőtt suttyomban és alig bírtuk letenni.


A 138 állomásos gömb 19. állomásáig sikerül még csak állandó jelleggel eljutnom, de „nem adom fel, míg egy darabban látsz…” ;o)


A leírás a bookline-ról:

A mai játékok világában nagyon jó végre olyat találni, amely egy igazi klasszikus játékra épül, XXI. századi technológiával 'felturbózva'. Végre egy olyan szerkezet, amely nem elemmel működik, nem ad ki hangot, és szimplán csak türelemre, gondolkodásra, térlátásra és kiváló szem-kéz koordinációra épül. Az Addictaball első ránézésre egy labdába zárt különleges hullámvasútra hasonlít, és ez nem is áll távol a valóságtól. A leghosszabb pálya akár 138 lépésből is állhat, amely rengetegkanyarral, hurokkal, szakadékkal, és egyéb kihívást jelentő akadállyal van megfűszerezve. A labirintus szerkezete, formája és mérete arra késztet, hogy addig forgasd 360 fokban, görgesd fel és le a kis golyót boltíveken, apró lyukakon és egérutakon keresztül, ameddig végre el nem éred a célt, és be nem fejezed a pályát. Kiváló szórakozás az egész családnak! A termék nagyszerűen fejleszti a szem-kéz koordinációt a finom motorikus készséget és a türelmet.

Kiegészítés tőlem:

Igenis ad ki hangot, de kit zavar?
A játék továbbá fejleszti a Anya rejtözködő készségét készséget ;-)

Valamint egy videó:

2010. december 17., péntek

Kötődeszka, kötőpad

A kötővilla házi készítéséről, már írtam itt.

A kötődeszka is elkészíthető, valamivel több munkával otthon. Itt van egy német nyelvű, képes leírás róla. Nyelvtudás nélkül is érthető.

Az első kötőpadunk ennek a leírásnak az alapján készült, de ehhez vastagabb fonalat kell használni, ha igazán szép eredményt akarunk. Szögek/csavarok helyett pedig fa tiplit használtam.

A későbbi kötődeszkánál már a szögek/fatiplik szembe kerültek egymással és közelebb is kerültek egymáshoz, hogy vékonyabb fonalat is használhassunk.

A kötődeszka használata:


Amikor a kellő hosszúságot elértük, akkor az egyik sor szögről átemeljük a szemeket a szemközti szögekre. majd ezeken emeljük át. Végül kötötűre vesszük a szemeket és eldolgozzuk.

2010. december 16., csütörtök

Ajánló

Vitéz Annamária egy másik nagyon jó ismeretterjesztő foglalkoztató könyvét is meg szeretném mutatni.

Barangolás az állatok világában.

Ebben a könyvben Panda és a társául szegődött két Fürkész Manó Pörge és Hurgya vezeti végig az olvasót.



A feldolgozott témák:

Folyók, tavak partján
Nádasok rejtekén
Virágos mezőkön
Erdők sűrűjében
Különleges állatok között
Összefoglalás
Végül pedig egy társasjáték.

Minden témához kapcsolódóan előkerül egy kis barkácsolás, számolás, „fejtörés” nyelvészkedés. Mindezt nagyon szép képek teszik teljessé.


A borítóról:

„Panda egy igen különleges pandamackó, a Föld állat- és növényvilágának ismerője és védelmezője. Épp világ körüli útra indul, amikor találkozik a két Fürkész Manóval: a kissé szeles Pörgével és a locsi-fecsi, nagyotmondó Hurgyával. A Manók csatlakoznak Pandához, akinek vezetésével először megismerik a folyók, tavak, nádasok és mocsarak titokzatos, nyüzsgő világát. Utána végigjárják a mezőket, réteket, ahol sok-sok állat él a föld alatt és felett. Később barangolnak a tűlevelű és lombos erdők sűrűjében, ahol találkoznak kicsi, szorgalmas állatokkal és igazi nagy vadakkal, ragadozókkal is. Végül meglátogatnak néhány igazán különleges élőhelyet és állatot. Útközben a Manók töprengenek, számolnak, színeznek, barkácsolnak, egyszóval nem unatkoznak.

Hópelyhek

Hópelyhek, eső, és egy béka, aki ha nem is elvarázsolt herceg*, de legalább világutazó :) és egy másik béka, aki teknős.

Kutakodunk a hópelyhek után, mert most ez tartja lázban Zs.-t. December elsején „fel volt háborodva”, hogy most már tél van, hol a hó? Szerencsére hamar megbékélt vele, hogy a tél nem egyenlő a hóval :).

Keresgélésünk során egy érdekes információba botlottunk.

„Tudtátok, hogy az eső is hóként, jégkristályként kezdi odafönt? Ha azonban a levegő melegebb, mint 0 °C, akkor megolvad és esőcseppként végzi.”

Én eddig ebbe nem is gondoltam bele.

Az idézet Vitéz Annamária: Egy Világutazó béka kalandjai – avagy mit tudhat egy béka az időjárásról? című ismeretterjesztő-foglalkoztató könyvéből való.

A könyvben az időjárás különböző jelenségeit mutatja be, és minden fejezet végén az adott jelenséghez kapcsolódó kísérleteket ír le. A könyvön pedig a Totyi a brekeorológus béka vezeti végig az olvasót.




Mivel Zs. még csak ismerkedik a Comenius Logo programmal én készítettem vele neki néhány hópelyhet és nagy sikert arattam vele. Utána lépkedve lejátszottuk, milyen utasításokat és hogyan hajtott végre a teknős.

 


*Tegnap este volt szerencsém megnézni a Hercegnő és a béka című Disney filmet, mert ha vásárlás után nyomban nem bízom rá valaki másra a karácsonyi ajándékot az általában így végzi.

2010. december 15., szerda

Novella

Sánta Ferenc
Sokan voltunk
Már harmadik hónapja éheztünk, s két hete csak egyszer ettünk egy nap. Anyám már marékkal mérte a puliszkát. Egy marék, két falás, másnapig semmi. Négyen gyerekek ágyban feküdtünk a nagy pokróc alatt. Ott melegedtünk, és láb alatt sem voltunk. Apám már nem járt napszámba, élet után. Eleget próbálta. Sok volt a szegény, kevés a gazda, neki nem jutott. Ült egész nap a kis vékán a kályha mellett. Nagynéha odajött hozzánk, és mesébe fogott. De amilyen hirtelen jött, olyan váratlanul abba is hagyta. Ilyenkor így szólt: „Majd holnap elmondom a többit.” – Azzal ment vissza a maga gondolatához. Sohasem mondta végig. Nem is bántuk. Akkorákat hallgatott mesemondás közben, hogy jobb volt, ha megül a helyén.
Nagy dolog az éhség. Aki nem volt benne, el sem gondolhatja. Mikor megkaptuk a marék puliszkát, és behabzsoltuk úgy forrójában, ahogyan volt, ugrottunk le az ágyról, ölbe vettük a nagy lapító deszkát, amin anyám szétvagdosta a porciókat, és ki ujjal, ki bicskával, lekapartuk róla, amit találtunk, és ettünk. Pedig több volt közötte a szálka, mint az étel. Ilyen éhségben minden száj számít. Minél több van belőle, annál nagyobb a baj. Mi pedig voltunk elegen.
Egy este történt, hogy nagyapám, aki már túl volt a hetven éven vagy már a hetvenötön is, nem ette meg a maga adagját, hanem odahozta az ágyunkhoz. Nagy, ráncos kezével szétszórta közöttünk, s mi kaptunk rajta, mint a csirkék. El sem gondolhattuk, s így szóval sem mondtuk, hogy mi lelte, hogy eladja a magáét. Néztünk nagy csodálkozó szemekkel; és ettünk. Csak apám szólalt meg. Felnézett beesett, szürke szemével nagyapámra. Aztán elfordította magát a kemence tüze felé, és azt mondta: – Azt bizony jól teszi.  – Én gondoltam is, hogy igen, mert ha kevés is volt, jólesett a váratlan falat, de egyebet nem. Nagyapám tovább kapargatta tenyeréről a puliszkamorzsát, és mintha csak magának mondaná, csendesen odaszólt.
– Gondolod, Ferkó?
– Én igen! – válaszolta apám.
Anyám leejtette a nagy mosdótálat, és arra ráfigyeltünk. Nézett megijedt arccal a beszélőkre, hol apámra, hol nagyapámra, mintha maga nem is lett volna. Aztán találkozott apám szemével, és lassan elfordult, mint amikor nem asszonydologba üti a fejét. Nagyapám végigtörölte a kezét a nadrágján. Utána igazítani kezdte fejünk alatt a vánkost. De olyan gonddal és lassúsággal, mintha pesztra volna, vagy legalábbis asszony. A keze még a fejünk alatt volt, de már fordult, és indult apám felé. Mikor a kályhához ért, lehajolt, és elkezdte törni az ágat. Egyenként, szépen sorba rakosgatta őket, s hogy végzett vele, azt mondta apámnak.
– Jövőre próbáld meg a Kácsa András földjét negyedében. Másként úgysem adja. Jó föld a Fehér Martok, s addigra a Ferikét is használhatod.
Apám nem nézett rá, valamit vett a foga közé, és rágott.
– S amit a Tótos Jani mond, azt is gondold meg. Vigyétek a borvizet a városba. Három esztendő alatt lovatok lehet.
Apám csak hallgatott. Régi zsémbe ez már nagyapámnak. A borvíz meg a Fehér Martok. Máskor apám végig sem engedte mondani, de most hallgatta, és azt sem tudtuk, hogy hova legyünk a csodálkozástól. Nagyapám is gondolhatta, hogy hiába beszél, mert felállt, s rátette a kezét apám vállára.
– Hát akkor, ne késlekedjünk, Ferkó, hallod-e, fiam?
Apám felállott, megrázta magát egy kicsit, s mintha anyámnak mondta volna, odanézett.
– Hát készüljön. A többit majd én elrendezem.
Akkor láttam, hogy anyám már ott áll az ajtóban, és sírt, mintha temetésen volna, és hogy apám felállott, nyúlt az akasztóra, adta a kabátját meg a kucsmát. De mintha adta volna, nem is. Olyan volt, mint mikor tudja, megverik, ha nem úgy tesz. Apám csak vállára vetette a kabátját, pedig nem volt szokása, és vissza sem nézett, úgy ment ki az ajtón.
Én már nagyobbacska voltam, és néztem, mi ez a nagy szótlanság. Addig néztem, míg nagyapámat nem éreztem magam mellett.
– Aztán… hallod-e! Azt a fészket, amit mutattam a Bálványos oldalában, leszeded-e te?
Nézett rám, s olyan volt, mintha sírna.
– S azt a parittyának való szép bodzaágat levágod-e te?
Néztem, és nem tudtam, hogy hova gondoljak.
– Aztán tavaszon azt a szép, erős rókát, amit megmutattam, kifüstölöd-e? Te, Ferike, te?
Néztem, és nem tudtam, könnyezik-e. Anyámra pillantottam, de nem találtam a szemét. Odafordultam nagyapámhoz.
– Magának mi baja van, nagyapó?
De nem nézett már rám. A furulyát fogta, amit a párnám alól húzott ki, és annak lyukacskáit tapogatta, simogatta, mintha nem is ő csinálta volna. Szájához is emelte, de alighogy beléfújt, letette. Odament anyámhoz.
– Add azt a változót, te, Anna.
Eddig is furcsa volt minden, de most már nem tudtam sem apámat, sem anyámat, sem nagyapámat, hova tegyem. Mert anyám kinyitotta a nagyládát, és adta sorjában a tisztát. Gatyát, inget, harisnyát. S olyan szépen adta, nem mintha parancsolnák, hanem mint nekünk, gyerekeknek, ha templomba öltöztetett. Nagyapám felvette mind. Az arcát is megkente egy kicsinyke vízzel, és leült az asztalhoz. Olyan volt, mintha vendégségben volna. Nem nézett se le, se föl, csak ült ott magának, két kezét az ölébe engedte, szipákolt egyszer-kétszer, s csak olyankor mozdult, ha megtörölte az orrát a keze fejével. Még anyámra sem nézett, s még rám sem.
Anyám vizet tett fel a nagy fazékba, pedig már megvolt a puliszka, meg is ettük – s rakta alája a tüzet, hogy főjön. Csak azt, hogy minek, azt nem tudtam. Mert apám a szemét kiverte volna, ha csinál még a puliszkából. Így szokta mondani, ha anyám megsajnált minket, s lopva adni akart még.
Mikor apám megérkezett, még mindig azt csinálták, mind a ketten, anyám is meg nagyapám is. Az egyik vendégnek mutatta magát, a másik meg főzte neki a meleg vizet. Hogy apám nem jár egyenes úton, mindjárt láttam. Tyúk volt a hóna alatt, szép nagy kendermagos, a kezében pedig pálinka. Azt meg csak hitelbe kérhette, s nem tudom, ki lehetett az a bolond, aki adott neki. A tyúkot anyám kezébe adta, a pálinkát meg nagyapám elé. Levette kabátját, s úgy ült le az asztalhoz, mint aki éjszakától dolgozott. Pedig egész nap csak melegítette magát.
Amíg kész lett a tyúk, hallgattak. Apám a körmeit vagdosta a bicskával, nagyapám meg ivott.
Olyan szag áradt a fazék felől, hogy nyál gyűlt a szájam sarkára, bökdöstük egymást a pokróc alatt, igazítottuk a lábainkat, hogy legyen helye a lábasnak. Aztán nem kaptunk egy falatot sem. Nagyapám ette meg egymaga, mind az utolsó szálig. Tekintett felénk, és egyszer adni akart. De apám úgy megfogta a kezét, mintha haragosa volna.
– Őköt csak hagyja, egye meg, mert ez mind a magáé.
Ha nem lett volna minden, amit csináltak, olyan bolond és értelmetlen, mint még soha, biztosan elsírtam volna magam. De a nagy meglepődöttségtől most még azt sem tudtam. Bámultam, hogy eszik nagyapám, hogy szaggatja ujjaival a húst, s csak akkor vettem le róla a szemem, mikor láttam, apám rám néz. Verés volt a szemében, nagy verés. A csöndességben, ami megülte a házat, csak nagyapám szuszogása és csámcsogása hallatszott. Mind megette, mind egy szálig.
Anyám az asztalt kezdte takarítani, s nagyapám meg sem várta, hogy végezzen vele, felállt, vette a lájbiját, kabátját, fejszéjét. Apám ott állt mögötte olyan megnyúlt arccal, mint a pap előtt áll az ember. Hirtelen mintha félne, hogy becsukják előtte, az ajtóhoz ment nagyapám. Kinyitotta, már félig kint is volt, amikor megcsendesedett és visszafordult. Olyan szégyenlősen, vagy mint ahogy a siratóban szokták, igazítani kezdte a bajuszát. Most már mégiscsak úgy láttam, sír egy kicsit. Anyámra nézett, s onnan rám. Anyám hozzám jött. Felöltöztetett, apám hagyta, s ez sem volt még soha.
Kimentünk a setétbe. Csillagos, nagy éjszaka volt. Kegyetlenül hideg, mintha a levegő is megfagyott volna. Apám hajadonfővel állt, én a bátyám papucsában, és megfeledkeztem arról is, hogy fázzam. Néztem a nagy csuda dolgot, s valami sírás feszült a torkomban, mint amikor nagy baj van, a ház ég vagy megvernek. El nem vettem szemem a nagyapám alakjáról. Ott állt a tornác lépcsőjén. Egyik kezét a zsebében hagyta, a másikkal fogta erősen a fejszéjét úgy, mint amikor medvétől tart az ember. Éppen úgy. Éppen olyan is volt. Apám sem mozdult. Valahová elnézett, pedig nem sokat láthatott. Nagy soká nagyapám szólt bele a csöndbe.
– Holnap reggel gyertek ki, mert mindent otthagyok.
Apám csak a fejét mozdította az ég felé, mintha a csillagokat számolná. Nagyapám beakasztotta a fejszét a karjába, s elköszönt.
– Isten áldjon benneteket, fiam!
Apám megmozdult, lenézett a földre, és úgy mondta, mintha annak beszélne.
– Isten áldja.
S mikor nagyapám elindult, nagyon csendesen utánaszólt.
– Aztán vigyázzon magára.
Én csak néztem nagyapám után, ahogy ment át az úton a sikátor felé, és akartam kiáltani neki, hogy el sem köszönt, s Isten áldja. Már szaladni is akartam, mikor éppen megállt. Topogott egy kicsit, de mégiscsak megfordult. Alig lehetett hallani a hangját.
– A Ferikét… Hadd jöjjön sze… el velem egy kicsinykét!
Mintha akkor vett volna észre, úgy rám nézett apám kucsmától a nagycipőig.
– Eredj nagyapádhoz!
Ott állt egy helyben, s ahogy odaértem hozzá, megfogta a kezem. Úgy vitt, mint mikor málnázni mentünk, s útközben mondta a szép meséket, tanítgatott erre-arra, tojást szedni, mézt találni, bakszakállt s más füvet keresni. De most nem szólt. Nagy lassan lépegetett, meg-megszorította a kezemet, mint olyankor szokta, ha nagyot mondott a mesében. Én botladoztam mellette, mert őt néztem, és nem tudtam, hogy bolond-e, vagy ki bántotta, s akartam mondani, ne csinálja, mert nekem sírni kell mindjárt. A kerítésnél megállt. Lekuporodott hozzá. Nézegetett egy darabig, aztán megköpdösött háromszor egymás után keresztre, ahogyan az újszülöttet vagy a kicsi beteg gyereket szokták, hogy ne fogjon rajta soha semmi rossz. Meg is csókolt, amit soha nem tett, és csúnya rekedt hangon azt mondta.
– Menj be, s mondd meg anyádnak, ügyeljen rád, mert engem többet nem látsz!
Olyan gyorsan felállott, mintha szólították volna. Többet nem is nézett rám, s mire észbe kaptam, csak épp hogy láttam a nagy hóban, ami közben eleredt, hogy megy, és elvész a fák között, mert ott volt mindjárt az erdő.
Apám még ott állt, ahol hagytam. Ugyanúgy nézte az eget, és beküldött egyedül.
A kisebbek aludtak, anyám nem volt a szobában. Leültem a nagyapám helyére, és hogy bejött apám, megkérdeztem, mert tovább már nem tarthattam magamban – nagyapám mikor jön vissza?
– Ő akkor, amikor te nem kérdezed! – mondta, és nagyon mérges volt. Húzta a szemét, járkált fel s alá, mint láncolt medve a botos ember kezén. Megfogott ezt, azt, le is tette mindjárt, míg végül leült a vékára. Elkezdte nézni a tüzet. Mikor anyám behozta az ágat, elkezdte rakni rá. Csak rakta, rakta. Akkora tűznek, hogy olyant még nem láttam a kemencében. A lángja kicsapdosott a fejin, az ajtaján is úgy fújta ki magát, mint az istennyila, úgy forogtak, pattogtak a szikrái, mint a pokol tüze. És ropogott, nyöszörgött az egész alkotmány. Ő meg ott ült, és rakta olyan félelmetes arccal, hogy gondoltam, pisszenni sem volna jó, mert biztosan agyonütne.
Valaki topogott az ajtóban, anyám kiment fogadni, és Csűrös Ignáccal jött vissza. Kelemen nagyapjával, az én nagyapám komájával.
– Jó estét!
– Adjon Isten – fogadta apám, de nem mozdult, csak a kályha ajtaját csukta be. Anyám széket törölt, s Ignác bá‘ botjára támaszkodva leült. Nem szólt hozzá senki, pedig láttam, erősen beszélni akar. Mozgolódott, köszörülte a torkát, pislogott kis öreg szemeivel, és hogy sokáig senki sem firtatta, megszólalt.
– Hát apád hol van?
Apám most nem nézett rá.
– Láthatja, hogy nincs bent.
Ignác bá‘ elővette a dohányát, de mintha elfelejtette volna, mit akar, nem gyújtott rá. Körülnézett. Ránk is, anyám arcára is, végül a kicsi székre, ahol meglátta nagyapám levetett ciháját. Nyugtatta rajta egy darabig a szemét, elkezdte bocskorát piszkálni nagy, horgas botjával, s fel sem nézve megkérdezte.
– Aztán igaz-e, hogy elment?
Apám felkapta a fejét.
– Hová? – kérdezte, és nézett Ignác bá‘-nak a szeme közé.
– Fel a Büdösbe – válaszolt az.
Akkorát lökött a szívem, mintha megütötték volna. Olyan száraz lett a torkom, mintha most hirtelen beléfúttak volna. Olyan forró lett a takaró, mintha tüzes vas volna.
Jaj, a Büdös. Aki csak belészippent, mind megfullad egy sorban. Onnan élő fia ki nem jön. Ha madár belérepül, ki nem száll, mert meghal. Nagyapám is meghal. Csak vigyázzon, baja ne essék, apám is mondta, mikor utánaszólt. Pedig nem jön vissza. Hát éppenséggel oda ment, és apám akarta, anyám is hagyta, hacsak nem ők küldték. Jaj, édes Istenem, nagyapám! S utána sem mennek, nem is akarnak, én sem tudok. Volt már egy hónapja, hogy más mesélte, és azt mondta, ez a rendje. Csak azt nem tudtam, hogy így csinálják, és így készítik. És éppen a nagyapámnak. Jaj, jó Istenem, merre tart már? Az Uzonkán biztosan túl van. Biztos a fenyőpadján is. Farkasos vidék, baja ne essék, le ne üsse egy is közülük. Elöntött a sírás, csuda gyáva módon, de apám meg ne lássa, úgy vigyáztam.
Apám Ignác bácsit nézte.
– Maga azt honnan tudja?
– Áron mondta, a fiam. Beszélik, hogy kocsmában voltál pálinkáért. Tyúkot is láttak nálad.
– Az igaz – válaszolta apám, s már megint olyan volt, mint az előbb. Még a kályhaajtót is kinyitotta, hogy lássa a tüzet.
– Rég ment-e el?
Apám nem beszélt többet. Észre sem vette Csűrös Ignácot. Anyám szólt, de alig jött hang a torkára.
– Úgy fertályórája megvan.
Ignác bá‘ bólintott rá, felállt, és elindult. A kinyitott ajtónál visszafordult, mireánk nézett, és azt kérdezte anyámtól.
– Őköt megcsókolta-e?
– Egyet se – mondta anyám, s kötényével a szemét kezdte törölgetni.
Mikor anyám visszajött, leült, és elkezdett varrni. Apámnak újból erősen jött a baja, mert lángoltatta a tüzet jobban, mint előbb. Nem szólhattam, és nem is szóltam. Úgy aludtam el a nagy sírásban.
Reggel apám keltett fel. Olyan volt, mintha le sem feküdt volna.
– Készülj, mert megyünk az erdőre favágni.
Igaza volt, mert egy szem fa sem volt a háznál, mind elégette az éjjel. Délig fát vágtunk, az én eszemben nagyapám járt, az apáméban nem tudom, mi, de egyszer sem ütött meg, pedig az ujjamba is belevágtam.
Mikor azt mondta, mehetünk, én nekifordultam az ösvénynek hazafelé. De visszaparancsolt: „Nem arra, te!” És nekivágtunk a köves partnak, fel a Büdös felé. Kiabált a szívem, mint a vészben meghúzott harang. Lépkedtem apám nyomában. Ő nem fogta a kezem, mint nagyapám szokta volt.
A barlang szájában megtaláltunk mindent. Szép sorjában rakva ing, gatya, kabát, a nagyapám holmija. Legfelül a kucsmája, lenyomtatva egy nagy kővel. A fejszéjét elvitte magával. Olyan kicsi, semmi volt az a rakás ruha, mintha nem is a nagyapámé volna. Mintha bele sem férne egy ember.
Apám lehajolt, és elkezdett sorba adogatni mindent a karomra. Mikor a kucsmát adta volna, valami kiesett belőle, kigurult messzire a hóba, s mi megnéztük: egyik combja volt a tyúknak. Nem tudtam mozdulni érte. Apám vette fel. Méregette a kezében, s utána olyan gyöngéden, szelíden, mint valami kis madárfiókot, becsúsztatta a tarisznyámba. Közel lépett hozzám. Még sohasem tette, s most úgy a keze fejével végigsimította az arcomat.
– Majd otthon megeszed – szólt –, mert most fagyott.
Nem gondolt arra, s nem is mondta, hogy többen vagyunk otthon testvérek, mert tudta, én voltam nagyapám szíve kedvese.
Lejjebb, a barlang feneke felé még egy holmi feketéllett. Megismertem. A Csűrös Ignácé volt. Azért még nem jött senki, s talán ezután sem jön majd, mert még így is látszott, lyuk lyuk hátán, egy garast sem adna érte senki.

Játékok

Szeretem a „kipróbált” játékokat, mert jobb így vásárolni, mint „zsákbamacskát”. Ezért is szeretem Virág játékos bejegyzéseit, főleg így karácsony előtt:).

A saját játékaink közül megmutatok én is két kedvencet.

A Granna egy lengyel cég, de a honlapjuk magyar nyelven is elérhető, nagyon sok jó játékuk van. Az első nagy sikert az ő Lapocskázójuk aratta nálunk. Egyszerű, de nagyszerű.



"A játékosoknak színes lapocskákból kell ábrákat kirakniuk, követhetik a megadott mintákat, de saját kompozíciókat is létrehozhatnak. A lapocskázó megmozgatja a fantáziát és kreatívvá tesz!"

Kezdetben Zs. "csak" lemásolta a mintákat, de ma már inkább a saját képzeletét használja az építményeihez.




A következő a Felcsigázó csendéletek.

Ez elvileg még korai nekünk, mert 10+ -os játék, de a hozzátartozó gyönyörű képekkel, a saját fejünk után szoktunk játszani.



"A társasjáték a festmények aprólékos megfigyelését, elemzését tanítja játékos formában. A Szépművészeti Múzeum anyagából kiválasztott csendéletek egyenként kerülnek elő, és a játékosok megfigyelőképességüket, emlékezőtehetségüket próbára téve versenyezhetnek, hogy elnyerjék és a saját gyűjteményükbe illeszthessék a képeket."




A kiadó ajánlója

A Felcsigázó csendéletek elnevezésű társasjáték egyszerre szolgálja a tizenévesek művelődését és tartalmas szórakozását. Manapság a szerteágazó televíziós kínálat és az internet végtelen információáradatának világában nehéz megszabni az arányokat, mivel, hogyan töltsék a lehető leghasznosabban az idejüket gyermekeink. Iskolás korba lépve természetes, hogy igénybe veszik a modern kommunikációs eszközöket, a számítógép és a televízió képernyője előtt ülnek. Akár naphosszat is, ha a szülők nem húzzák meg ezen időtöltés határait. Mindez persze okulásukra is szolgál, és rengeteg hasznos információhoz juthatnak általa, minden lehetőségük adott tehát, hogy a fejlődésük szolgálatába állítsák ezeket az információforrásokat.
Nem szabad azonban megfeledkeznünk a művelődés klasszikus formáiról, mint a könyvekről, festményekről, és a szórakozás oly rég bevált formájáról, mint a közösséget is építő társasjátékok. Ez utóbbiakat gyúrja egybe a Felcsigázó csendéletek elnevezésű különlegese társasjáték. A Naphegy Kiadó és a Szépművészeti Múzeum közös kiadványa a múzeumban látható festményekre épít, ezekkel ismerteti meg játékos formában a fiatalokat, megtanítja őket, miként figyeljenek a műalkotások legapróbb részleteire, a színekre, formákra, anyagokra, ecsetkezelésre. A társasjáték tehát kiválóan szolgálatába állítható művészeti, művelődéstörténeti oktatásnak, és ezáltal rendkívül tartalmas időtöltésként szolgál a fiataloknak, osztálytársaikkal, barátaikkal vagy a családjukkal.
Már a csomagolásul szolgáló dobozon és a benne található kártyákon is látszik, hogy valóban művészi kialakítású, minőségi kiadvánnyal van dolgunk. A dobozban található 21 darab nagyméretű csendéletet ábrázoló kép, melyek egytől egyig a Szépművészeti Múzeum műalkotásainak másolatai. Ezekhez tartozik még 60 darab úgynevezett keresőkártya, melyek különféle szempontok alapján segítenek megismerkedni a képek részleteivel. Háromféle játékszabály szerint is játszhatunk, de a lényeg minden esetben az, hogy keresőkártyák alapján felismerve a részleteket, minél több festményt gyűjtsenek össze a játékosok.

2010. december 14., kedd

Novella

Mikszáth Kálmán
Bede Anna tartozása

Mind együtt ültek a bírák. Ott künn a köd nekinehezedett az idomtalan épületnek s szinte összébb szorítá annak falait, ráült az ablakokra és elhomályosítá a jégvirágokat. Minek is ide a virágok?
A teremben nehéz, fojtott levegő volt, ködmön és pálinkaszag, s a legfelső ablaktáblán csak lassan, lomhán forgott az ólomkarika.
A bírák fáradtan dőltek hanyatt székeiken, az egyik behunyta szemeit s kezét bágyadtan leeresztve, hallgatta a jegyző tollának percegését, a másik ásítozva dobolt irónjával a zöld asztalon, míg az elnök, letolva pápaszemét orra hegyére, izzadó homlokát törlé kendőjével. Szürke, hideg szemei fürkészve szegződtek az ajtóra, melyen most távozik az imént letárgyalt bűnügy személyzete: a beidézett tanúk és vádlottak.
– Van-e még odakünn valaki? – kérdi vontatott, rideg hangon a szolgától.
– Egy lány – mondja a szolga.
– Hadd jöjjön be az a lány.
Az ajtó kinyílt és a lány belépett. Üde légáramlat surrant be vele, mely szelíden meglegyintette az arcokat s megcsiklandozá a szempillákat: a vastag ködön át mintha egy sugár is lopózott volna az ablakhoz és ott táncolna a jégvirágok között, megsokszorozva magát a tárgyalási terem falain és bútorzatán.
Takaros egy teremtés. Délceg, arányos termet, melyre a kis virágos ködmönke olyan módosan simult, mintha szoborra lenne öntve; fekete szemei szendén lesütve, magas, domború homloka elborulva, megjelenésében báj, mozdulataiban kecs, szoknyája suhogásában varázs.
– Mi járatban vagy, gyermek? – kérdi az elnök közönyösen. (Az ilyen merev, szigorú hivatalnoknak nincs érzéke semmi iránt.)
A lány megigazítja fekete kendőjét a fején és mély sóhajjal feleli:
– Nagy az én bajom, nagyon nagy.
Hangja lágy és szomorú, a szívekig hat, mint a zene, mely, mikor már elhal is, mintha még mindig zendülne a levegőben elváltoztatva mindenkit és mindent.
A bírák arca nem olyan mogorva többé, a király képe, meg az országbíróé is odább, nyájasan integet neki a néma falról, hogy csak beszélje el azt a nagy bajt.
Ott az írás, majd elmondja az; csakhogy azt még előbb meg kell keresni a keblében, ki kell gombolni a pruszlik felső kapcsát s kezeivel benyúlni érte. Oh, a csúf kapocs! Ni, lepattant… leesett. Milyen elbűvölő látvány, amint lehajol érte szemérmesen, s az írás is kihull onnan.
A kegyetlen szürke fej, az elnöké, elfordul, csak a nagy, kövér kéz van kinyújtva az írás felé.
– Egy végzés – dünnyögi, amint szúró szeme elszalad az iraton. – Bede Anna felhívatik, hogy félévi fogságbüntetését mai napon megkezdje.
A lány szomorúan bólint a fejével s amint azt mélyen lesüti, hátracsúszik rajta a gyászkendő s a gazdag, fekete haj egy vastag fonata kioldózva omlik arcára. Jobb is, ha eltakarja, mert ha fehér liliom volt előbb, olyan most a szégyentől, akár a bíbor.
– Ma egy hete kaptuk az írást – rebegi töredezve. – Maga a bíró uram hozta, meg is magyarázta az értelmét, édesanyám pedig így szólt, szegény: »Eredj, lányom, a törvény törvény, nem lehet vele tréfálni.« Hát én el is jöttem, hogy kiálljam a félesztendőt.
Az elnök kétszer is megtörölgeti a szemüvegét, mérges, hideg tekintete fölkeresi a kollegák arcát, az ablakot, a padlót, a nagy vaskályhát, melynek likacsos ajtaján szikrázó tűzszemek nézik vissza mereven és azt morogja önkéntelenül: »A törvény törvény«.
Majd újra meg újra végigolvassa az idéző végzést, azokat a kacskaringós szarkalábakat a fehér lapon: de bizony következetesen azt mondják, hogy Bede Anna orgazdaság vétsége miatt félévi fogságra van ítélve.
A bádogkarika őrült sebességgel kezd forogni. Bizonyosan szél támadt odakünn, aminthogy rázza is már az ablaktáblákat s mintha valakinek a hazajáró lelke volna, hideg borzongatást keltve, besüvít a nyílásokon: »A törvény törvény«.
A kegyetlen fej helyeslést bólint a túlvilági hangnak, a nagy, kövér kéz pedig a csengettyűt rázza meg a törvényszolgának:
– Kísérje ön el Bede Annát a fogházi felügyelőhöz.
A szolga átveszi az iratot, a lány némán fordul meg, de pici piros ajka, amint görcsösen megmozdul, mintha szavakat keresne.
– Talán valami mondanivalód van még?
– Semmi… semmi; csak az, hogy én Erzsi vagyok, Bede Erzsi, mert tetszik tudni, a testvérem, az az Anna. Ma egy hete temettük szegényt.
– Hisz akkor nem te vagy elítélve?
– Oh, édes istenem! Hát miért ítélnének el engem? Nem vétek én a légynek sem.
– De hát akkor minek jössz ide, te bolond?
– Hát úgy volt az, kérem, hogy mialatt »ez a dolga« a király tábláján járt, meghalt. Mikor kiterítve feküdt a virágos kamrában, akkor jött ez a parancsolat a »félesztendő miatt«, hogy mégis ki kell állani. Oh, mennyire várta! Beh jó, hogy nem bírta kivárni. Nem ezt várta…
Könnyei megerednek a visszaemlékezésben, alig bírja folytatni:
– Amint ott feküdt mozdulatlan, becsukott szemekkel, örökre elnémulva, megsiketülve, megígértük neki az anyámmal, mindent jóvá teszünk, amit a szeretője miatt elkövetett. (Mert nagyon szerette azt a Kártony Gábort, miatta keveredett bűnbe.) Azt gondoltuk hát…
– Mit, gyermekem?
– Azt, hogy legyen meg a teljes nyugodalom a haló porában. Ne mondhassa senki, hogy adósa maradt: édesanyám a kárt fizeti ki, én meg a vármegyénél szenvedem el helyette azt a félesztendőt.
A bírák egymásra néznek mosolyogva: »Milyen naiv, milyen együgyű lány!« Az elnök arca is, mintha nem volna már olyan szertartásos hideg. Sárga kendőjével nem is annyira a homlokát törli, talán lejebb valamit…
– Jól van, lányom – szól halkan és szelíden –, hanem megállj csak, most jut eszembe…
Széles tenyerét homlokára tapasztja s úgy tesz, mintha gondolatokba mélyedne.
– Igen, igen, nagy tévedés van a dologban. Hibás írást küldtünk hozzátok…
Nagy, mélázó szemeit élénken emeli fel a lány az öregre s mohón szól közbe:
– Lássák, lássák!
Olyan fájó szemrehányás van hangjában, hogy az öreg elnök megint a zsebkendőhöz nyúl. A kegyetlen ember egészen el van érzékenyülve. Odalép a lányhoz, megsimogatja gyöngéden azt a holló-hajat a fején.
– Odafönt másképp tudódott ki az igazság. Eredj haza, lányom, tisztelem édesanyádat, mondd meg neki, hogy Anna nénéd ártatlan volt.
– Gondoltuk mi azt! – suttogá s kis kezét szívéhez szorította.

2010. december 12., vasárnap

Advent-falvi Krónika

December 5.

Ezen a napon Manó Manó költözött be. Mikor bemutatkozott Advent-falva lakóinak, azt hitték tréfál. „Még hogy a Manó, mint hivatalos keresztnév”, súgtak össze a háta mögött. Hivatásából (aki nem tudná ő Télapó jobb keze) kifolyólag azonban Manó figyelmét semmi nem kerüli el. Így elmondta, hogy ő ugyan nem tréfál, de szülei valóban jókedvükben lehettek, amikor nevet választottak neki. /Ez a név egyébként a Mánuelből ered és március 26-án tartja a névnapját./

A bemutatkozás után kimentette magát azzal, hogy az utóbbi napokban túlfeszített tempóban dolgozott, és szívesen nyugovóra térne.

December 6.

Megérkezett a Télapó! Nem, nem úgy,... vagyis úgy is,... de lakónak is! Advent-falva lakóinak igencsak elkerekedett a szeme, amikor megtudták: az idei fáradalmakat Télapó náluk piheni ki. Csak Manó Manó nem lepődött meg, hisz ő tudott mindent már jó előre. Polgármester néne kicsit meg is dorgálta, mert szívesen készültek volna egy családias hangulatú ünnepséggel. Télapó, azonban megnyugtatta, hogy most leginkább egy kis pihenésre vágyik.

December 7.

Hetedikként Hóember költözött Advent-falvára. Bevallotta, hogy kicsit aggódott, hogy idejében esik e elég nagy hó, ahhoz, hogy ő daliás méretben válhasson valóra. Bemutatkozása sajnos nem sikerült valami fényesre, hiszen zavarában az első téma amit felvetett az Orr ügy volt (a sötét lelkű fényképész még mindig hallgat). Amit persze a Hölgy igen rosszul viselt. Mikor Polgármester néne diszkrét figyelmeztetésére sem váltott témát, a Hölgy nem bírta tovább és kitört: „Ön beszél uram? Ön?” Majd pár pillanatig levegő után kapkodott és Hóember arcába vágta: „Golyófejű!”
A helyzeten nem segített Manó Manó, alig titkolt kuncogása, és megjegyzése: „Végül is igaza van! Nem?”
A paprikás hangulat még este is érezhető volt.

December 8.

Az éjszaka folyamán Fonal úr és Hóember hosszan elbeszélgetett (sajnos nincsenek információink csak sejtéseink, hogy miről) és ennek a beszélgetésnek köszönhetően a falu új „lakója” Jég Virág lett. Annak ellenére, hogy fagyos, azt a célt szolgálja, hogy a Hölgy megenyhüljön. Minden okunk megvan a bizakodásra, hisz szívből jövő mosollyal fogadta a bocsánatkérést. Bár utána arcán az érzelmek egy furcsa elegye jelent meg. Tudósítónk örömet, csalódottságot, és némi jókedvet is felfedezni vélt.

December 9.

Fény derült a Hölgy előző napi különös arckifejezésére! Öröme Jég Virágnak és a békülésnek szólt, csalódottsága, annak, hogy az ő meglepetése nem érkezett meg. Jókedve pedig annak szólt, hogy a meglepetése, szintén egy Jég Virág. A késés a futár hibájából történt, aki „megalszik a tej a szájában” típus. Olyan lassú volt, hogy az út menti kátyúba fagyott, és várnia kellett az enyhülésre, hogy kijusson belőle. Szerencsére csak egy napot késett.
A két Jég Virág körüli kavarodásokat elkerülendő, mától a nevük: Kék Jég Virág és Hófehér Jég Virág.

December 10.

Szenzáció! Merész Erdész hallatott magáról! Azt írta, amint összeszedi bátorságát, mindent elmagyaráz, de addig is engesztelésül küld Advent-falva lakosainak egy libikókát.

December 11.

Advent-falva lakói le sem hunyták a szemüket. Egész éjjel mulatoztak, libikókáztak. Így reggel együtt indultak el a falu határába, az új lakos elé. Vártak és vártak, de csak nem jött senki az úton. Egy idő után mintha kuncogást hallottak volna. Már-már arra gyanakodtak, hogy megártott a sok hintázás, de ekkor a hátuk mögül felhangzott egy hangos: „Megérkeztem!”.
Az új polgár, azért tudta így meglepni a többieket, mert nem a lábain, hanem a szárnyain, magasan a fejük felett érkezett. Ő ugyanis nem más, mint a tréfás kedvű Angyal Kangyal.

2010. december 10., péntek

Luca napja

Luca napja lányoknak, asszonyoknak munkatilalmi nap :), mert különben:

„Számos történet szól arról, hogyan büntette meg Luca azokat, akik fonni, szőni, varrni, mosni mertek az ő ünnepén. Luca büntetésből a fonóasszonyhoz hajítja az orsót, kóccá változtatja a fonalat, bevarrja a tyúkok tojókáját.”

Ha már szóba jött a tyúk tojókája essen szó a kotyolásról is.

Luca napjának hajnalán kora reggel indultak neki a kisgyerekek, házról-házra kotyolni, azaz termékenységet varázsolni a tyúkoknak. A „jó gazda” házánál szívesen fogadták őket, majd a kotyoló versike után almával, dióval, kaláccsal vendégelték meg őket.


Kotyolás
                     Refrén:





2. Adja meg az Isten, kendtek lúdjának annyi zsibája legyen, mint réten a fűszál, fűszál! Refr.
3. Adja meg az Isten, kendtek disznajának akkora szalonnája legyen, mint az ajtó, ajtó! Refr.
4. Adja meg az Isten, kendtek disznajának akkora hája legyen, mint egy csöbör, csöbör!Refr.
5. Adja meg az Isten, kendteknek annyi pénze legyen, mint a pelyva, pelyva! Refr.
6. Kendtek tikja úgy megülje a tojást, min én ezt a szalmát, szalmát! Refr.


Luca napjához kapcsolódik a háromlábú lucaszék is, amiről Szenteste a boszorkányokat lehet meglesni.




Tóthárpád Ferenc
Szórom a mákot
Luca, Luca széke
elkészül-e végre?
Édesapám faragja,
kész már minden darabja.
Össze kéne rakni!
Minek még faragni?
Türelmetlen gyermekek
várják már az ünnepet.
Karácsonykor éjjel
félve nézek széjjel.
Szórom, szórom a mákot,
nagyon-nagyon vigyázok.
Éjfélkor felcsendül,
hálaének zendül.
Minden hívő énekel,
szentmisével ünnepel.
Felállok a székre,
Luca, Luca-székre.
Templomajtók nyíljatok!
Boszorkányok fussatok!

Hogy hogyan készül a Luca széke? Hallgasd meg!

2010. december 7., kedd

Ajánló…

… számolási készség fejlesztésére.

Nemzeti Tankönyvkiadó: Számolókártya



A Színes matematika tankönyv-családhoz készült taneszköz. Változatos módon használható, melyet a dobozban található útmutató segítségével tanórai fejlesztés során alkalmazhat a pedagógus, de szülői segítséggel otthoni gyakorlásra is megfelelő.

A csomag 48 lapból áll. 24 lapon csak tízesig, 24 lapon a húszasig találhatók műveletek és számképek.

Mi a Színes matematika tankönyv-családtól függetlenül használjuk.

A játékban 6-féle játékleírás található, de saját elképzelés szerint is játszhatjuk a játékot.




Piatnik fejlesztő játékok: Számolósztár



(A Digit játék is ebbe a családba tartozik, amiről Virág a jócsontok blogon írt már.)

Ez a játék bevezeti a gyerekeket a számok világába, és játékos formában ismerteti meg a számtani alapműveleteket (összeadás, kivonás, szorzás, osztás). Kiválóan fejleszti a gyerekek megfigyelőképességét, és problémamegoldó készségét.

Ebben a játékban 4 játékvariáció leírása szerepel, de itt is saját elképzelés szerint is játszhatjuk a játékot.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...